Imperator (kra’hen)-Endre (cheblon) internetes csata VIDEÓVAL

A kra’hen – cheblon összecsapásnál mindkét játékos csak a választott faj előnyeit vette figyelembe. A kra’hen nem akarta, hogy kémek tegyék tönkre a játékát: kimondottan kellemetlen dolognak tartotta a kémkedéssel való foglalatoskodást, inkább a nyers erőt részesítette előnyben.

Cheblon részről pedig az apró finomságok kerültek előtérbe: paralizáló, hajómanipuláló. Az olcsóbb, 35 ezerért történő kolonizálás csábító, viszont valami védelmet is kellett a bolygókra tenni, ha a kra’hen túl korán jönne. Így nem volt túl nagy haszna az olcsóbb kolonizálásnak. Közel 20 perces lázas fejlesztés után történt az első ütközet. Az egyetlen csatahajó a távolból szépen tette a dolgát, a cirkálók a frontvonalban aprítottak. A kra’hen tervét sikerült keresztülhúzni, nem tudta kifejleszteni a hamvasztósugarat. Nem tudott közelembe kerülni, így rövid időn belül megsemmisült.

Imperator – Endre IRC csata:

One thought on “Imperator (kra’hen)-Endre (cheblon) internetes csata VIDEÓVAL

  1. Chebon másik előnye, ami multiban valódi előny csak, hogy az olcsóbb kolonizáló gyártás mellett műholdak nélkül is látja bolygók adatait, így lehet spórolni a műholdtelepítésekkel, és mindig tudod melyik bolygót kell kolonizálni, a műhold az drága pláne a játék elején, nem fér bele mindig, hogy 3000 dolcsit elszórj rá, így más fajoknál az egyetlen dolog ,amit tehetsz, hogy imádkozol, hogy jól döntsél látatlanban. Single playerben is így megy ha visszatöltés nélkül játszol, amúgy meg ott nem érdekes, mert mentesz, műholdat minden bolygóra kolonizálás előtt amit látsz, már tudod melyiket kell, mentés visszatölt, kolonizál.

    A diplomáciai előnyt is írja ,de még nem jöttem rá majd 20 év IG2 után sem, ez pontosan micsoda. Multiban ha ninc gépi ellenfél úgyis lényegtelen, single playerben sem tapasztaltam, hogy bármilyen előnyt adna, eleve ritkán használom a diplomáciát csak úgy, és amúgy is csak jóval gyengébbekkkel tudsz haverkodni, és ez Cheblon esetén sincs másképp. Találmányok cseréjéhez meg vásárlásához meg nem kell haverkodni, anélkül is megy, ha már megtudtad milye van.

Vélemény, hozzászólás?