IG1: fajok közti egyensúly hiánya – Zee válasza (3.rész): a csaló gép leleplezése

Azzal szoktam próbálkozni, hogy leviszem minimálisra az életét a lövegeknek, de az esetek 90%-ában az idegenek lövegei ilyenkor csak úgy 10-20%-os sérülést szednek össze. Bezzeg a sajátjaim mindig lesebződnek 90% fölé, amikor a dargslanok megtámadnák. Még akkor is, ha a csatában megmaradt az életük nagy része. Úgy látszik, minél kevesebbet sebzel, annál nagyobb lesz a sérülése az épületnek a csata után?!

Engem amúgy az a hiba idegesít a legjobban, hogy az idegen vs. idegen harcoknál nem számít a légvédelem. Ha teszem azt, egyetlen csatahajóból álló ychom flotta támad meg 5 mezonlöveggel védett dargslan bolygót, akkor is mindig van földi harc (és csak az.) Valószínűleg ezért van az is, hogy idegen vs. idegen bolygófoglalásnál megmarad a légvédelem. Nem része a harcszimulációnak. Ez olyan szempontból nagyon gáz, hogy az idegenek minimális flottákkal szépen le tudják rohanni egymás teljesen védett bolygóit, ami aztán szépen visszaveti a bevételeiket is. Egyre gyengébbek lesznek. Augusztusban kezdődik a játék, december elején lettem admirális, február elején flottaadmirális. Most még csak június van, de már hónapok óta a csaló dargslan flottákat leszámítva csak maximum 4-5 hajós támadóflottákat tudnak kiállítani a többiek. 1-2 népnek van egy másik nagyobb flottája is, amit csak járőrözésre használnak, de azokba is rendkívül lassan gyűlnek a hajók. Ha leszedném őket, hónapokba telne újratermelniük őket. Pedig több népet is támogatok rendszeresen pénzzel.

Közben megtaláltam, hogy miről beszélhetett Liar, amikor azt állította, hogy az idegenek csalnak az építkezéssel. Azt hittem először, hogy arra gondol, hogy rá tudnak építeni a kiikszelt mezőkre, de semmi ilyet nem találtam. A valóság sokkal viccesebb. Vannak olyan bolygók, ahol az idegeneknek az épületlistán több épülete van, mint magán a bolygó felszínén. Ilyenre példa a dargslan Outer 14. A lista szerint 3 kórház van ott, a felszínen viszont valójában csak egy. Itt jön a csavar. Ha odaküldesz egy kémműhold v2-t, ami mutatja az épületek neveit is, és utána rákattintasz az Infó menüre, azon belül pedig az épület listára, akkor megvan a 3 kórház. Ha lemész a bolygó felszínére (ahol láthatod, hogy valójában csak 1 van), és utána vissza a listára, akkor viszont már csak 1 kórházat fog írni. Szóval, amikor az AI lebukik, hogy csal az épületekkel, akkor eltűnnek a fiktív épületei. 😀 így kémműhold v2 kiküldésével, és a bolygófelszínre nézéssel össze lehet omlasztani (úgy kb. lefelezni) a lakosságszámot 1-2 idegen bolygón. Elég olcsó megoldás.

One thought on “IG1: fajok közti egyensúly hiánya – Zee válasza (3.rész): a csaló gép leleplezése

  1. A lövegek valójában inverz módon sérülnek, így is lehet gyorsítani a bolygófoglalást. Csatahajó 3 le tudja szedni az űrbázisokat lőtávolon kívül, aztán rakétával belelősz mindegyik lövegbe, hogy legyen rajta pár % sérülés. Visszavonulás, ismét támadás, előtte akár kémműholddal meg is kukkolhatod a lövegek 90% körüli sérüléssel vannak, ha újratámadsz nem működnek beadja a földi harcot.

    3. szinten ezzel a trükkel lehet elcsórni a mezonlöveget a Ychomoktól. Több rohammal foglalható a bolygó vigyázni kell hogy a sérült mezonlöveget ne lődd szét véletlenül és ha megvan a bolygó építhető lesz több is belőle ill. meglesz a terve rakhatod le mindegyik bolygóra. Garthognak onnantól esélye sincs.

Vélemény, hozzászólás?