IG2 ember hadjárat nehéz szinten – Adani12345 VIDEÓVAL

Egyből nagy szerencsejáték minden hadjáratnál, ha kalózbolygó elfoglalás helyett Cha’kargok jönnek flottával az elején. Eleve építened kell űrvédelmi ágyúkat, ami plusz költség és buksz is vele. Ráadásul csak kettőt sikerült építeni, így meg hajszálon múlt a siker.

Nem tudsz kolonizálást spórolni, ami alapból 50 ezer kredit lenne. Nem kapod meg a bárt sem, ki kell fejleszteni, vagy amit inkább én csinálok: parkokkal fogom be a száját a népnek. Nem építi a gép automatikus építéssel, neked kell figyelni. Ha szórakozóhelyek miatt vinnyognak, építs még egyet. 30 ezerig elvannak így is, akkor meg úgyis sürgetik a stadionépítést. Mint tudjuk, nehéz szinten nincs idő épületekkel vacakolni, ezért civil épületet biztosan nem fejlesztünk; katonait is csak akkor, ha muszáj. Kibírják addig alapépületekkel, ameddig az elfoglalt bolygók által nem lesznek meg.

Stadion kifejlesztésére és építésére nem tudunk költeni

Elég hamar fel is fedeztek, még mázli is, hogy nem támadt azonnal. Még nem volt kész a lézertorony, és csak akkor támadt, mikor már meglett. Volt minden bolygón tank. Többfrontos háborút is vívni kellett, a végjátékban meg egyszerre támadt az antari és a kra’hen. Ráadásul hajókat is robbantott a shinari, akikkel pedig nem is voltam hadban. Ők jóval erősebbek voltak kémekben, nem csoda, hogy nekik bónuszuk van és alapvetően kétszer erősebbek a kémeik. Tuti becsúszott pár szabotázs másoktól is, bár velük egyenlő szinten voltam kémekkel. A shinarikkal szemben viszont fasorban sem.

Szerencsémre a shinarit legyalulták előttem, így alábbhagytak a szabotázsakciók. Sokáig kellett a végén csiki-csukizni is a kra’hennel: már volt cirkálója és nehézcirkálója is, mikor én még csak fejlesztettem, közben nehéz korvettekkel harcoltam. Két lábbal kellett ráugrani a hajófejlesztésre és gyártásra, hogy mire 14-ről 16-ra emelkedik a sebessége, legyen már cirkálóm. A csiki-csukit tudjam folytatni, lekötve a flottáját. Szerencsére elég sokáig gyűjti a hajókat és csak akkor adja el a lassabb hajóit, ha már elég sok erősebbet legyártott. Nem oszt meg flottát a gép soha, így lehet csak legyőzni, hogy ezt használod ki. Egy flottát tart mindig, így megosztott flottákkal lehet aprítani a hátországát bolygókat foglalva, egyszer majdcsak elfogy.

Egyértelmű, hogy a kra’henekkel szemben a végjátékban csak csatahajókkal van esély. Ki kell fejleszteni. Én nem szoktam, ha nem muszáj, mert sokáig tart és drága fejleszteni. Persze a gyártása is sokba kerül, inkább a spórolt pénzen több nehéz cirkálót építek. Arra is rá lehet mindent pakolni, kivéve a mindkét távolsági fegyver elleni védelmet. Ezért kell a csatahajó végjátékban: a kra’hen az egyetlen, aki minden hajóján használ torpedót és hamvasztó sugarat is. Ezért nem működik az ECM, vagy fegyverzavaró a hajóra taktika: mindkettő kell, cirkálós flottánál ha nem vagy túlerőben, nincs esélyed ( ami általában így van). ECM nélkül kinyír atomtorpedókkal, fegyverzavaró nélkül pedig hamvasztósugárral.

Az erős védőpajzzsal rendelkező ember csatahajók megoldják a problémát

Most legalább sikerült kifuttatni a játékot addig, hogy meglettek a kristályok. Általában kettő, vagy három lesz meg, mert addigra véget ér a játék.

Csiki-csukit játszani 2-3 bolygó között ide-oda foglalgatva végtelen ideig lehet. Arra kell csak figyelni, hogy ha épít rá erődöt, azt azelőtt kell eladni, mielőtt megépül. 1 tankkal csak így tudod foglalni. Csak lassabb flottára támad rá, MK5-ös hajtómű és cirkáló kelleni fog minél előbb. Idővel le fog gyártani sok cirkálót és ha már sokkal több van neki, akkor el fogja adni a korvetteket és megugrik a sebessége 16-ra. Utána egyből a foglaló hajódat nyírja ki.

Ezt a sajátosságot -, hogy az AI mindig egy flottát tart és nem támad nála lassabb flottákra- ki lehet használni arra is, hogy a bolygókat űrből védjük, megspórolva sok katonai épületfejlesztést és építést. Határvidékeken egy-egy hajót egy tankkal hátrahagyva védhetők a bolygók, illetve ha nem olyan gyenge flottával jön ( a már egyszer legyőzött flottája után nem fog sok hajóval újra támadni), amit ki tudsz nyírni, mielőtt eléri a bolygókat; azonnal vissza tudod foglalni őket. Így nem fog 10+ bolygót elfoglalni, mire a főflottáddal odaérsz. Lehet időt húzni csiki-csukival, addig, ameddig odaér a galaxis másik végéből a főflotta és elbánik a betolakodóval. Az első résszel ellentétben itt nem csökken a népesség a harcok után, akárhányszor lehet visszafoglalni.

Kristályoknál így működik:

– Az elsőt megtalálja a testvériség.
– A 2. kristályt egy kalóz találja meg és 50 ezret kér érte, de 30 ezerért is odaadja.
– A 3. egy birodalomnál lesz, ami nem krahen, antari, vagy shinari általában. Drágán megveszed, vagy kinyírod őket és elveszed erővel. Diplomáciával én még sosem tudtam megszerezni, de lehet, hogy így is megy. Alkudni nem tudtam a különleges menünél, csak megvenni lehet. Elmegy az üzenet: itt a pénz, kérem a kristályt és levonja a pénzt, végül megkapom. Nincs alkudási lehetőség.
– A 4. pedig mindig a kra’hennél van. Ha a 2. után már csak a Krahen Birodalom van, akkor nem folytatódik a történet. Próbáltam már, hogy rezervátumot tartok fent a kra’heneknek, de hiába vártam hosszú ideig, nem történt semmi.

Ember hadjárat, nehéz szint, mind a 4 kristály megszerzése:

Vélemény, hozzászólás?