Galaktikus Hírek

IG1: fajok közti egyensúly hiánya – Zee válasza (1.rész)

Reagálás Liar “Fajok közti egyensúly hiánya és az igazságtalanság” cikkére. Nehéz fokozaton játszom, és sikerült megcsinálni azt, hogy minden faj életben maradjon. Nem volt egyszerű, mert a Kereskedők Szövetsége nagyon gyenge. Amikor először nekifutottam az utolsó szintnek, kb. két hét után néztem rájuk. Az összes bolygó azonos világoskék színű, mondom, oké, megvannak.

Kicsit később leesett, hogy ők a sötétkékek lennének, és az összes bolygójukat elfoglalta az SZNSZ. Szóval visszamentem a szint elejére. Végül úgy sikerült őket játékban tartanom, hogy melléjük vittem az egyetlen viszonylag jó flottám, és a gyengébb támadókat azzal levertem. Amikor a teljes sullep vagy dargslan flotta indult feléjük, akkor visszamentem 1-2 nappal korábbi mentésre. Erre vagy két-háromszor volt szükség maximum abban az egy-két hónapban, amíg nem voltam elég fejlett és erős, hogy legyőzzem őket. Mellettük még a morgathok azok, akik intenzív segítségre szorulnak. A sullepek nálam majdnem kiirtották őket, mire észbe kaptam. A többiek nagyjából megállnak a lábukon, bár néha kellett egy kis segítséget nyújtanom az ychomoknak. Néha el-elfoglalok egy bolygót, feljavítom, telepakolom rendőrséggel és laktanyával, és úgy adom vissza, hogy jobban védhető legyen, és több bevételt hozzon nekik. A legfontosabb az, hogy néhány bolygót tankok nélkül kell hagyni (de telerakni légvédelemmel), ezzel bevonzani a dargslan flottákat, és megkímélni az egyéb népeket tőlük. Mezonágyú kifejlesztése előtt a garthog bolygókat használtam csalinak, idegen bolygókon teljesen mindegy, hogy 50 ezer vagy 20 ezer lakos van. Ha valaki elfoglalta, egyből visszafoglaltam.

2. A kolonizálás nagyon fontos az utolsó előtti szinten és az utolsó elején. Az emberek lakta bolygók majd egy nagyságrenddel több pénzt hoznak. Míg az idegen bolygókat csak nagyon kevés – alacsony szinten lehet adóztatni, kb. 65%-os adómorál mellett (mivel csak rendőrséget tudsz építeni, egyéb morálnövelő épületeket nem); addig az emberek lakta bolygókat akár elnyomón is, sőt a sziklás és föld típusú bolygókat akár kizsákmányolón, sőt egy ideig a la Bokros szinten is 90% fölötti adómorál mellett. Plusz kereskedelemből is háromszor akkora bevételt lehet elérni. Míg egy akár 50 ezres idegen bolygón szinte lehetetlen kb. 7 ezernél magasabb napi bevételt elérni, addig emberlakta 50 ezres bolygókon napi 25-28 ezer kredit is összejön (28 ezer a parkot építeni tudó bolygókon, 25 ezer a többin). Az sem igaz, hogy az idegenek csalnak, és akármennyi épületet le tudnak rakni, legalábbis még egy ilyen példát sem láttam. Egyszerűen kisebbek az épületeik, így több fér ugyanarra a helyre. De még a legkisebb hasznos alapterületű bolygón (ez az Outer 27 a jobb felső sarokban, illetve a morgath Exterior 1 bolygó) is elfér egy 40 ezres emberkolónia, hozva kb. 10-12 ezer creditet naponta. Nem minden morálépület fér el, így maximum normál-magason lehet adóztatni itt, és az adómorál is csak 80% körüli.

A szórakoztatóközpont jelentősen növeli a morált az emberi kolóniákon

Elég gyakran csinálom azt, hogy kiirtom egy bolygó lakosságát, és újratelepítem emberekkel. általában simán megéri. Ja, és az sem igaz, hogy gyorsabban nőne az idegen bolygók lakossága. Majdnem pont ugyanazon szabályok szerint nő, mint a sajátjaid. Az egyetlen különbség az idegenek számára negatív. Az idegen bolygókon be van építve egy kb. 70-80 ezres lakosság-korlát, efölött hiába építesz extra kapacitásokat. Úgy 50 ezres lakosságnál elkezd csökkenni a növekedés üteme, ahogy konvergál a korláthoz. Ezzel szemben emberlakta bolygókon még 80 ezres lakosságnál is lineárisan növelhető a lakosság a maximális (6 óránkénti +74-es értékkel), ha megfelelő kapacitásokat építesz ki.

3. A diplomácia tényleg nem a legjobb. Amíg viszonylag gyenge vagy, addig szinte lehetetlen szövetséget kötni, miután megerősödtél, simán szövetségre lehet lépni az összes néppel, még az erősebbekkel is. Még kezdeményezni sem kell, szépen jönnek maguktól. Ha erős vagy, akkor miután felment kb. 40-re a viszonyotok, maguktól fognak békét ajánlani pár napon belül, majd szövetséget is. A viszonyt a legegyszerűbben a dargslanok ütésével lehet kimozdítani a holtpontról, mert minden ellenségeik elleni támadás növeli az adott fajjal a viszonyotokat egy kicsit. A dargslanok pedig általában háborúban állnak mindenkivel. Amúgy a dribekről pont azt írja a játékbeli szöveg, hogy ők kerültek először konfliktusba a dargslanokkal. Akiket szövetségesként említ, azok a ychomok és a Kereskedők Szövetsége. Ehhez képest nálam harcban állnak, viszont van egy ychom-SZNSZ-drib hármas szövetség. Sőt, egy ideig az ecalepek is benne voltak, csak aztán inkább rátámadtak az SZNSZ-re és a dribekre.

One thought on “IG1: fajok közti egyensúly hiánya – Zee válasza (1.rész)

  1. Miért olyan fontos életben hagyni az összes mazsolát?

    Kereskedők szövetségét inkább leigázom én mielőtt más megteszi, SZNSZ-t is le lehet simán.

    Morgathok se erősek, egyedül a Sullep klán, amivel érdemes jóban lenni, mert elég erős, bár Dargslanok ellen sokat ők se érnek, de ha néha pénzeled őket legalább téged nem támadnak, és visszaverik a Dargslan támadások nagyrészét is.

Vélemény, hozzászólás?