Galaktikus Hírek

IG1: fajok közti egyensúly hiánya és az igazságtalanság – Liar

Mekkora csalás, hogy a dargslan úgy foglal bolygót az ellenségtől, hogy annak az összes ágyúja rajta marad! A flottájuk elhagyta a bolygót, eltelik kb. 6 időegység, és 5 ágyú, meg planetáris pajzs 2.0 van rajta, ahogy megtámadtam. Ez vicc.

Kíváncsi volnék arra is, hogy a dargslan hogyan kezdi a játékot. Legalább 20-21 teljes flottájukat leszedtem – ami legalább 63 csatahajó, több mint 500 romboló, valamint több mint 1400 vadász plusz a felszerelés ezekre -, de még mindig 28 óriás űrhajóval jönnek, és 70-80 vadásszal. Bár kicsit tovább tart nekik míg elindul a flotta. Van, hogy elindul 1 óriásűrhajóval (csatahajóval) és az űrben, a semmi kellős közepén, katonai űrkikötő érintése nélkül valahogy teljes lesz a flottája. Ez hogyan lehet?

Szerintem ti sem tudtok idegenek által lakott bolygón tűzoltóságot, parkot, bárt, szórakoztatóközpontot, meg bankot építeni? Ez csak emberi kolóniákon van nem Az idegenek által lakott bolygón nekem csak rendőrség, kereskedelmi központ van, ami hasznos és végül ennyi. Azok a bizonyos extra épületek csak az embereknél vannak meg. Ha esetleg akarunk velük foglalkozni, akkor az utolsó fázis elején próbáljunk a kolonizációra koncentrálni, még ha el is veszítjük a bolygókat, akkor is a galaxisban nagyrészt “ember” lesz.

A fentebbi dargslan csalás teljesen valós. Neki is van egy rendes flottája -amit építget-, de mindig van egy teljes flottája is, amit ha megölsz azonnal újrateremtődik valamelyik bolygóján. A bolygóvédelmében már nem mindig van így, nem minden bolygóján lesz maximum védelme. Fene tudja, mi a séma. Ezen kívül még mással is tud csalni, amit a saját hasznodra tudsz fordítani. Neki nincs építkezési limitje a felszínen, neked lehet kicsi a bolygó felülete, amire építhetsz. Ő ettől függetlenül akármennyi épületet épít oda. Visszafoglalva meg nyertél egy elég jó bolygót. Az is 100%, hogy neki nem +50/60/70 ember, amivel nő a lakosság, hanem sokkal több. Ezek a dolgok, amik nehezítik a játékot.

Próbáltam már úgy nyerni, hogy minden más faj túlélje (nyilván a garthogok nélkül), de ez egyenlőre nem sikerült. A kereskedőket szinte lehetetlen megmenteni, kevés bolygóval kezdenek, irtó esetlenek és még pont középen is vannak. Ami még érdekes, hogy elég sokszor a dribeket irtja ki a dargslan flotta először, pedig az írja ki, hogy szövetségesek.

Amit sajnálok a játékban, hogy a diplomáciának szinte semmi értelme: 99%, hogy csak akkor tudsz szövetségest szerezni, ha már szinte teljesen kiirtották; vagy te vagy nagyon erős. Szinte lehetetlen egy erős szövetséget létrehozni. Mondjuk már sikerült a dargslanokkal szövetségre lépni, de a játék eléggé kiakadt, mert a csaló flotta azonnal indult foglalni egy bolygót. Ha odaálltam a saját flottámmal, akkor ugyan nem támadta meg őket, de ott körözött a bolygó mellett.

Én szóba sem állnék ilyen “emberrel” 🙂

Annak örülnék, ha ezt a bizonyos mindig újra megjelenő teljes flottát ki lehetne kapcsolni valahogy, akkor is elég erősek lennének. Nyilván nagyon egyszerű lenne a játék, de mégis kipróbálnám úgy a dolgot. Olvastam, hogy más a dargslan teljes flotta ellen a berántós módszert alkalmazza: az egyik bolygón felépít 5 mezonlöveget, meg egy 2-es bolygópajzsot. Felküld 1 vadászt, majd amikor a teljes flotta a bolygó közelébe ér, megtámadja a vadásszal. Az űrharc képernyőn így megjelenik az 5 löveg is, és véres mészárlás lesz a vége. Persze előtte kell egy kis visszatöltögetés, hogy jó irányba menjenek a dargslanok.

4 thoughts on “IG1: fajok közti egyensúly hiánya és az igazságtalanság – Liar

  1. Dargslannak végtelen pénze és gyártása van, lehet tesztelni, lehet már csak egy bolygója van leírtod a flottáját, azonnal újratermeli pillanatok alatt akár 10x is egymás után. Egy bolygó egy gyár, orbitális gyára nincs, mégis mindig azonnal ismét a semmiből teremt elő sokadszor is egy fullos flottát, közben 2 percenként üzeni diplomácián, hogy ismét győzött a nagy Dargslan birodalom add meg magad különben…

  2. …különben megint legyártok egy teljes flottát 5 másodperc alatt. 🙂 Az utolsó bolygóján csak egy épületet szoktam hagyni,meg 1-2 tankját és mindig visszavonulok,majd megtámadom,ha építkezik. 572 fős lakosságnál már nem gyárt semmit. Nagyon ritkán kapitulálnak is. Amíg építéssel foglalkozik,addig megvalósítom a Sullep nélkül szebb a galaxis tervemet.

Vélemény, hozzászólás?